A PROJEKT CÉLJA

.

Tudta, hogy manapság 3 betegből 2 először az internethez fordul, ha valamilyen egészségügyi problémával kapcsolatban információhoz szeretne jutni? (Forrás: Szinapszis - Kutatás az internetes egészségügyi információszerzésről 2016. dec.)

Tudta, hogy a különböző orvosi szakterületen végzett kutatások egybehangzóan úgy találják, hogy az interneten található egészségügyi információ nagy arányban megbízhatatlan, félrevezető, téves? 1, 2, 3, 4, 5, 6

.

Ha az Ön egészségéről lenne szó, melyik weboldalról tájékozódna inkább?

> Egy olyan honlapról, ahol orvosok, szakemberek, nevüket vállalva, tudományos forrásokra hivatkozva, szakmai szervezetek támogatásával írnak a betegségekről, és azok kezeléséről.

>Vagy inkább egy olyan oldalról, ahol nem tudjuk, hogy pontosan ki, mikor, milyen orvosi kutatásra, ajánlásra alapozva ír egészségügyi kérdésben, egy szakmailag el nem ismert eljárásnak, gyógymódnak szentelt honlapon.

.

Nem csak Ön, mi is az első oldalt választanánk!

Valljuk, hogy mind a betegek, mind az egészségügyben dolgozók érdeke, hogy az interneten fellelhető egészségügyi információ átláthatóbb legyen, mert az segíti a betegek hatékonyabb önmenedzselését, az egészségtudatosságot, és jelentős terhet és felelősséget vesz le az egészségügy válláról. Az EgészségKommandó az interneten fellelhető egészségügyi oldalakat egy az átláthatóságot és szakmaiságot vizsgáló, objektív szempontrendszerben értékeli, és azokat ajánlja laikus és szakmai információszerzésre egyaránt , ezzel segítve elő, hogy előtérbe kerüljenek az értékes, hiteles egészségügyi weboldalak.

Hitelesíteni és ajánlani csak a tudományos vizsgálatokra, statisztikai kutatásokra alapozott orvoslással foglalkozó egészségügyi honlapokat fogjuk, az alternatív, komplementer, jellemzően tudományos alapokat nélkülöző gyógymódokkal foglalkozó weboldalakat nem, mivel azok hatékonyságára általában érdemi értékelhető bizonyítékok nem állnak rendelkezésre. A hitelesített, általunk ajánlott weboldalakat itt találja >>

Azoknak az oldalaknak, amelyek az objektív szempontrendszerben megfelelnek, küldünk egy "Hiteles Egészségügyi Weboldal 2017" pecsétet, amelyet a kiadástól számított egy éven keresztül használhatnak  weboldalunkon, s amely egy év letelte után megújítható.

A SZEMPONTRENDSZER

Az egészségügyi tartalmú, elsősorban betegfelvilágosítási, betegtájékoztatási céllal fenntartott weboldalakat egy pontrendszerben osztályozzuk, két fő szempont alapján:

ÁTLÁTHATÓSÁG ÉS SZAKMAISÁG

Az ÁTLÁTHATÓSÁG vizsgálata során a következőket figyeljük az adott honlapon:

  • Ismert-e a honlap célja?
  • Kiderül-e a weboldalon a tulajdonos-üzemeltető kiléte?
  • Jelölve van-e az oldalon az egészségügyi tartalmak szerzőjének személye, elérhetősége?
  • Látható-e, hogy mikor került ki az oldalra a tartalom, illetve annak frissítése?
  • Ha van reklám elhelyezve az oldalon (saját vagy hirdetéskiszolgáló rendszerben), akkor betartják-e a reklámozás jogi szabályait?

A SZAKMAISÁG vizsgálata során pedig az alábbi szempontok szerint osztályozunk:

  • Független, vagy egy adott egészségügyi terméknek, eljárásnak szánt weboldalról van-e szó?
  • Egyértelműen le van-e írva, hogy az online betegfelvilágosítás nem helyettesíti a vizsgálatot, csak kiegészítő jellegű?
  • Jelölve van-e az oldalon az egészségügyi tartalmak szerzőjének végzettsége?
  • Ajánlják-e a honlapot hivatalos szakmai, vagy elismert civil egészségügyi szervezetek, egészségügyi kiadók?
  • Találhatók-e elismert orvosi tankönyvre, szakcikkekre, vagy más szakmai forrásokra vonatkozó hivatkozások a weboldalon?

A weboldalakat a fenti szempontok alapján egy olyan rendszerben értékeljük, amiben 27 a maximális elérhető pontszám. 21 pont feletti eredmény esetén az adott weboldalt az Egészségkommandó hiteles egészségügyi forrásként ajánlja a Hiteles weboldalak menüpont alatt található listán.

Ajánlott oldalak száma
Design
Development

Milyen oldalakat hitelesítünk?

Lakosságnak szóló weboldalakat
A lakosságot közvetlenül elérő, a laikus egészségértést támogató, orvos(ok) és szakértő(k) által készített weboldalak.
B2B orvosoknak szóló oldalakat, blogokat
Orvosokról, orvosoknak, egészségügyi szakembereknek a tudomány szolgálatában.
Civil szervezetek, intézmények honlapjait
Szakértők által indított, az egészségértés javítását szolgáló civil és szakmai szervezetek weboldalai.

Rólunk

Az EgészségKommandó létrejöttéhez kellett egy egészség-kommunikációban jártas online szakértő, és egy online affinitású orvos. A projekthez aztán csatlakoztak hasonlóan tapasztalt, elismert, és elkötelezett szakemberek az internet és az egészségügy különböző kapcsolódási pontjairól, akik tanácsadói vagy támogatói szinten vesznek részt a munkában.

Rólunk részletesebben >>

    Átvilágított oldalak száma
    Hiteles weboldalak száma
    Támogatóink száma

    Ajánlás

    Kapcsolat

    Ajánlaná weboldalát hitelesítésre, vagy támogatná munkánkat? Kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot, amilyen gyorsan tudunk, válaszolunk rá!
    egeszsegkommando@gmail.com
    E-mail: +36 30 600 7260 Phone: +36 70 431 8692